Település:
Tolna megye, Tolna


Tolna-Mözs település épületeti és műemlékei


Tolna - Mözs település épületeti és műemlékei

Mözs története:

Területén már a kõkorban megtelepedtek. A település a római korban sem néptelenedett el. A honfoglalás után sokáig nem tesznek említést a községrõl. Neve elõször Mesk alakban fordul elõ, majd Mes, Mies néven említik. Valószínuleg a "méz" finnugor szó rejlik benne. Mözs elsõként egy 1331-ben oklevélben fordul elõ. Már 1541-ben török kézre került, de nem osztották ki hűbéri birtokként, hanem szultáni házibirtok maradt. A hódítás során a súlyos adók és fõként a szigetvári hajdúk rajtaütései miatt a település egyre pusztult. A végsõ csapást a 15 éves háború jelentette, aminek során Mözs teljesen elnéptelenedett. Az anyakönyvi bejegyzések 1727-től szólnak mözsi németekrõl. Ekkor még nem lehettek túlsúlyban, hiszen 1742-ben szlovák nevû bírója volt a falunak. A telepítés még 1780-as években is folytatódott. Termõföldet az elsõ foglalás jogán szerezhettek, és a területet néhány év alatt termõvé varázsolták. Népessége nõtt és az egykor Mözs környéki falvak beolvadtak, neveik ma csak dulonévként élnek tovább. 1693-ban Mérey Mihályt nevezték ki szekszárdi apátnak, aki megszerezte az apátság jogát Mözsre és a szomszédos falvakra. 1777-ben Mária Terézia a szekszárdi apátságot Mözzsel együtt a Nagyszombatról Budára helyezett magyar egyetemnek ajándékozta. A település 1945-ig a Tanulmányi Alap javadalmai közé tartozott. Mözst az újjátelepítés óta három nemzetiség lakta. Kezdetben a felvidéki szlovákok lehettek többen, de a 18 . sz.. végére a német bevándorlók kerültek túlsúlyba. 1946-ban indult a német ajkú lakosság kitelepítése és Mözsre Biharnagybajomból érkeztek új lakók. Mözs községet 1989-ben önálló jogú városrészként Tolna városához csatolták.

Vasútállomás

Jellegzetes, monarchia-korabeli épület, Tolna-Mözs felirattal 1883-ból. [109]

Béri Balogh Ádám utca "Országút", "Stroze"

Betekintés Tolna felé; jellegzetes utcakép.

Szent István utca "Fõutca", "Hauptkasze"

Az utca elején kõkereszt, talapzatán német felirat. [110]

117. szám: református imaház 1947-48-ból. A felvidékrõl áttelepített "telepesek" hozták létre. [111]

114. szám: jelenleg az iskola napközi otthona, klinkertéglás homlokzattal, jellegzetes öntöttvas oszlopos tornáccal. [112]

Szentháromság szobor - az út közepén, szigetszerû kis téren - 1824-bõl. "Hájlihtrájfáldihkájt" [113]

A közelében: II. világháborús emlékmû (1993.) [114]

112. szám: Lakóház, népi eredetû, homlokzati háromszögben 1856-os évszámmal. Eredeti vastáblás ablakokkal, lopott tornáccal. A tornác padozata élére állított téglákból van kirakva. [115]

34. szám: a volt Községháza. Hagyományõrzõ sváb szobával. [116]

Római katolikus templom. (Dózsa tér, de gyakorlatilag a Szt. István utcához tartozik.) A klasszicista homlokzatú épület 1822-ben készült el. A homlokzati fülkékben Szent József és Szûz Mária szobrai láthatók. Keresztelõ Szent János tiszteletére emelték. A templom elõtt kõfeszület van, 1833-ból. [117]

94., 95. szám: század eleji polgárházak, klinkertéglás homlokzattal. [118]

91. szám: klinker burkolatú homlokzatos ház, 1912-es felirattal. [119]

49. szám: jellegzetes, század eleji nyeregtetõs polgárház. Klinkeres homlokzata elrontva. [120]

Iskola utca "Sulkasz"

4. szám: lakóház, népi eredetû. Kisajtó felett ún. "szivárványos" ablakkal. 1805-ös évszámmal. [121]

Temetõ utc "Kërihofkász"

12. szám: lakóház, népi eredetû. Faoszlopos tornáccal. Homlokzatán kicserélt ablakokkal. [122]Temetõ: római katolikus és református. "Kërihof" Ódon sírkövek a régi római katolikus részben: 1824., 1834., 1857., és a régi kripták 1824-bõl. [123]

Mözsi kálvária Stációk képei: "pléh képek", rossz állapotban. A három feszület megvan, kõkrisztussal, évszám a talapzatán (1840). Sírkápolna, Jézus születését és szenvedését ábrázoló, vaslemezre festett képekkel, kõkorpusszal. A kápolna mögött bádogból kivágott és festett Mária, ledöntve!!! [124]

Széchenyi utca

A húsvét hétfõi mözsi búcsú, az "Emausz" színtere. [125]

 

Forrás: http://tolna.hu

 

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »