Tolna
Területe már a római korban is lakott volt, majd a honfoglalás után a fejedelmek fiainak és unokáinak szálláshelye, I. Istváné is; később is a trónörökösök birtoka, egészen a 12. századig. A települést 1055-ben, a tihanyi apátság alapítólevelében említik először. Neve valószínűleg a telona, azaz „vámok” szóból ered.
A vár – valószínűleg földvár – Szent István uralkodása alatt épült. A települést a 15. század végéig Tolnavár néven említik. A tatárjárás után a Kőszegiek birtoka volt, tőlük foglalta vissza Károly Róbert. 1279-ben jelenik meg először egy oklevélben külön a vár és a falu.
A 15. század második felében Tolnavár település már mezőváros, megyegyűléseket is tartottak itt. Valószínűleg a pálos szerzetesrend is megtelepedett benne, színvonalas iskolája is lehetett, de erről kevés az adat. A század közepén a város címerhasználati jogot kapott V. Lászlótól.
Mátyás király országjáró útjai idején gyakran megszállt Tolnaváron, 1463-ban országgyűlést is tartott itt, a török elleni hadjáratra készülve. 1466-ban újra országgyűlés volt a városban.
A 16. századtól Tolnavár helyett már Tolna néven említik a települést, ami ebben az időben gyorsan fejlődő, virágzó helység volt, színvonalas iskolával, és mezővárosként is szabad királyi városi kiváltságokkal. A török időkben fejlődése megtorpant. II. Lajos király innen indult a mohácsi csatába. A győztes törökök hamar megszállták a várost. A következő évtizedekből kevés adat maradt fenn, de több utazó is nagy városként említi, 8000 lakossal, ami kiemelkedően nagynak számított. A 16. század végi és 17. század eleji török elleni harcok során azonban Tolnát többször is feldúlták, lakosai elmenekültek, a város elnéptelenedett. 1696-ban már csak mintegy harminc család élt a városban.
A 18. század első felében III. Károly király a Wallis grófoknak adományozta a területet. Az új urak német telepeseket hívtak a mezővárosba, aminek újra volt vásártartási joga is. Tolna hamarosan újra gazdát cserélt, az Apponyiaké, majd a Festeticseké lett. 1745-ben tűzvész pusztított a városban, de ez csak rövid időre akasztotta meg a fejlődést.
A 19. században szabályozták a Duna déli szakaszát, a tolnai ág eliszaposodott, így a város megmenekült az állandó árvízveszélytől, de kikötőjét elveszítette, a halászatot jelentősen sújtotta az intézkedés, és a vízimalmokat is át kellett telepíteni.
A selyemfonó 1900 és 1971 között működött, ma kis múzeum állít neki emléket. A ma legnagyobbnak számító foglalkoztató, a Fastron 1993-ban települt le a városban.
1989-ben Tolnához csatolták Mözs községet, ezzel egy időben városi rangot kapott.
Forrás: https://hu.wikipedia.org